#Freund Tamás

Freund Tamás: Próbálom elérni, hogy Orbán fogadjon, ez még nem sikerült
 

Freund Tamás: Próbálom elérni, hogy Orbán fogadjon, ez még nem sikerült

Elődjével ellentétben, a Magyar Tudományos Akadémia új elnöke, Freund Tamás szerint nem sérült a tudomány szabadsága a kutatóintézetek leválasztásával, ahogy a tulajdonhoz való alkotmányos jog sem. A hvg360-nak adott interjúban arról beszélt, ő a praktikus szempontokat helyezné előtérbe, visszaszerezné az elcsatolt intézeteket. Igaz, a jelenlegi irányítási struktúrával. Az átalakítás ellen Orbán Viktor miniszterelnöknél tiltakozott másfél éve, a Palkovics Lászlót élesen bíráló magánlevele pont a miniszter asztalán landolt. Azt mondta, azóta sem válaszolt rá senki. Interjú.

Windisch Judit Windisch Judit




Freund Tamás már 10 éve is fontolgatta, hogy egyszer MTA-elnök lesz
 

Freund Tamás már 10 éve is fontolgatta, hogy egyszer MTA-elnök lesz

A Bolyai-díjas agykutató beszélt arról is, hogy ülne-e Orbán Viktor mellett egy konferencián, és arról, hol helyezné el magát az agykutatók világranglistáján. Freund Tamással a HVG 2010 áprilisában készített portréinterjút, ezt közöljük most újra változtatás nélkül.

Lindner András, Horváth Zoltán Lindner András, Horváth Zoltán


Most talán kiderül, mire ment ki a kormány játéka az MTA-val
 

Most talán kiderül, mire ment ki a kormány játéka az MTA-val

Ezekben az órákban választja meg a Magyar Tudományos Akadémia új elnökét, kérdés, az új vezetőnek milyen lapot oszt a kormány. Bár van, aki szerint az online szavazás miatt nem lefutott a meccs, forrásaink döntő többsége Freund Tamás agykutatót tartja befutónak. Ő helyreállítaná a kormánnyal a békét és szíve szerint visszavenné a kutatóhálózatokat, igaz, nem úgy, ahogy eredetileg volt. A másik pályázó, Pléh Csaba pszichológus a "társadalom elé tükröt tartó kutatókat" védené az őket ért kritikáktól.

Windisch Judit Windisch Judit




Erre gondol az MTA-elnök minden lefekvéskor
 

Erre gondol az MTA-elnök minden lefekvéskor

Lovász László beszélt arról is, hogy Freundnak nem kellett volna a fiatalságot mételyező tudósokról írnia, és hogy az intézetelvételek miatt ki kellett lépniük a Science Europe nevű nemzetközi szervezetből, mivel ők szigorú politikamentességet várnak el tagjaiktól.

hvg.hu hvg.hu









Orbán volt minisztere: Schmitt nincs tudatában a dolgoknak
 

Orbán volt minisztere: Schmitt nincs tudatában a dolgoknak

Hámori József neurobiológus akadémikus, az első Orbán-kormány nemzeti kulturális örökség minisztere szerint a Semmelweis Egyetem szenátusának "korrekt döntése" mindenképpen kedvező fejlemény az ügyben, hiszen ezzel megvédték a tudomány hitelét - erről Hámori József a Népszabadság hétfői számában beszélt.

MTI MTI